Banglades is segítheti a Paks II. megépülését

Magyarország és Banglades erősíti együttműködését a nukleáris energia területén, ugyanis az utóbbi időben világossá vált, hogy a biztonság garantálásához a lehető legnagyobb mértékű energetikai önellátásra van szükség – írja a portfolio Szijjártó Péter nyilatkozata alapján. A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: a két ország együttműködésének pillére lehet az atomerőmű építésével kapcsolatos tudás és tapasztalatok átadása. A tárcavezető bangladesi kollégáját, A. K. Abdul Moment fogadta délelőtt Budapesten, majd a közös sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy a találkozó legfontosabb kérdése a nukleáris együttműködés volt. A miniszter kiemelte, Bangladesben is új atomerőmű épül, ráadásul ugyanaz a kivitelező ugyanolyan típusú reaktorokat telepít ugyanabban a pénzügyi konstrukcióban, mint a paksi bővítés esetében. A paksi építkezés a jelenleg zajló legnagyobb volumenű és legfontosabb beruházás Magyarországon, ezért fontos, hogy a nemzetközi nukleáris ipari együttműködésünket fejlesszük – fogalmazott Szijjártó Péter. Szijjártó Péter bejelentette, hogy nukleáris képzési megállapodást írtak alá, amelynek keretében a bangladesi hallgatók számára elérhető évi száznegyven magyarországi felsőoktatási ösztöndíjas hely közül kezdetben harmincat a leendő nukleáris szakemberek számára fognak fenntartani. A tárcavezető tájékoztatása szerint az együttműködés másik pillérét az atomerőművek építésével kapcsolatos tudás és tapasztalatok átadása jelenti, amelynek nyomán felgyorsítható a paksi beruházás megvalósítása.