Sugárvédelmi konferenciát tartanak Budapesten

Európa legnagyobb sugárvédelmi témájú konferenciája kezdődött május 30-án a Budapest Kongresszusi Központban. A négy évente megrendezésre kerülő európai IRPA kongresszuson közel négyszázötven kutató oszthatja meg legújabb eredményeit 14 különböző témában. A konferencia jelmondata „sugárvédelem mindenkinek”. A szervezők egyértelmű célja, hogy bevonják a különböző területek szakembereit és felhívják a figyelmet a sugárvédelem fontosságára. A sugárvédelemhez kapcsolódó újdonságok különösen azon szakemberek számára fontosak, akik sugárterápiával, nukleáris medicinával, atomerőművek üzemeltetésével, építésével vagy éppen űrdozimetriával foglalkoznak. A tradicionális sugárvédelmi előadások mellett a konferencia külön szekcióban foglalkozik az oktatással és képzéssel, a radioaktív hulladékok kezelésével, a sugárvédelemhez kapcsolódó etikai kérdésekkel, valamint a nem ionizáló sugárzások – például az 5G hálózatok – kockázatával, egészségi hatásaival. Az ötnapos rendezvényen szóbeli és poszter előadások, kerekasztalbeszélgetés, szakmai kirándulások, az ipari partnerek, köztük a Paksi Atomerőmű kiállításai és számos kísérőrendezvény színesíti a programot.