2022-ben az ASE Örökös Bajnoka díjat Pupp Réka vehette át 🔊

Húsz évvel ezelőtt kisiskolásként ismerkedett meg a judóval Kanczler István segítségével, de az igazán kiemelkedő első hazai- és nemzetközi eredményei a Keszthelyi Lászlóval való közös munka alatt születtek. Majd Hangyási László kezei alatt számos hazai bajnoki aranyérem után végre kilépett a nemzetközi porondra. A felnőtt korosztályba lépve sorra szerezte a Grand Prix és Grand Slam érmeket. Hatalmas áttörést a 2021-es esztendő jelentett számára, hisz érmet tudott szerezni a felnőtt Európa-bajnokságon. Braun Ákos edzővel kijutott a tokiói olimpiai játékokra, ahol ötödik helyezett lett. A most 25 éves profi dzsúdós egy igazi példakép is. Az élsport mellett a Pécsi Tudományegyetem hallgatója. Pupp Réka eredményeivel és a fiatalok iránti odaadó segítésével érdemelte ki az ASE örökös sportolója címet.

Pupp Réka