A szén-monoxid veszélye egész évben fenyeget

A fűtési szezonnak vége, de a szén-monoxid veszélye nem múlt el – figyelmeztet honlapján a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A fűtési szezonnak vége, de ez nem azt jelenti, hogy a szén-monoxid veszélye is megszűnt volna. Nemcsak a fűtés miatt, hanem a nyílt égésterű vízmelegítők működésekor is keletkezhet szén-monoxid, márpedig meleg vizet egész évben használunk. A szén-monoxid veszélye tehát egész évben fenyeget. Még május közepe sincs, mégis országszerte már ötven szén-monoxiddal kapcsolatos esethez riasztották a hónapban a tűzoltókat. Tolna megyében ebben az évben, május 17-ig tíz alkalommal vonultak a tűzoltók szén-monoxiddal kapcsolatos esetekhez. A leggyakrabban fürdőszobában, konyhában, illetve kazánházban telepített eszközök figyelmeztettek a szén-monoxid jelenlétére. Minden olyan vízmelegítő veszélyforrást jelent, amelyik nyílt lánggal működik, és nem biztosított környezetében a megfelelő levegő-utánpótlás. A megelőzés érdekében a szakemberek azt javasolják, ha otthonunkban bármilyen épületgépészeti berendezés nyílt lánggal működik, nem árt beszerezni egy szén-monoxid-érzékelőt. A katasztrófavédelem weboldalán elérhető az érzékelők pozitív és negatív listája.