Több sérüléses baleset is történt a napokban Tolna megye útjain

Egy 34 éves madocsai nő közlekedett csütörtök délelőtt az 5111-es számú úton személygépkocsijával Madocsa irányába – adta hírül a megyei Rendőr-főkapitányság. Feltehetően nem megfelelően választotta meg a sebességét. A 20-as kilométerszelvény közelében elvesztette uralmát járműve felett és a bal oldali árokba hajtott. Az autó felborult, vezetője az elsődleges megállapítás szerint könnyebben megsérült, ezért a mentő kórházba szállította. Az ügyben a Paksi Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást kezdeményezett. Szintén csütörtökön történt sérüléses baleset a délutáni órákban Dombóváron is. Egy 45 éves dombóvári nő közlekedett személygépkocsijával a Vörösmarty utcában. Az utca végén lévő kereszteződéshez érve valószínűleg figyelmetlensége miatt nem észlelte a neki jobbról érkező motorost. A kereszteződésbe hajtott, ahol egy 15 éves dombóvári fiú segédmotor kerékpárjával az autó jobb oldalának ütközött. A baleset során a motoros az elsődleges megállapítás szerint könnyebben megsérült, ezért a mentő kórházba szállította. Az ügyben a Dombóvári Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást kezdeményezett.