Nyílt napot rendez az RHK Kft. Bátaapátiban

Az NRHT Nyílt és Gyermeknapjára invitálja az érdeklődőket az RHK Kft. Bátaapátiban várják május 21-én, szombaton délelőtt 9 órától délután 4 óráig a látogatókat. A gyermekeket programok és délelőtt 10 órakor a Buborék Együttes várja majd. A nyílt nap keretében megtekinthető a felszíni látogatóterem, ahol rövidfilm mutatja be a radioaktívhulladék-tároló működését, valamint az interaktív, érintőképernyős monitorokon rengeteg hasznos információ szerezhető a szállításról, a környezetről, a jogi háttérről és az üzemeltetésről. A látogatóterem korhatár nélkül megtekinthető. A program második felében megnyitja kapuit az érdeklődők számára a felszín alatti tároló, ahol lehetőség nyílik aláereszkedni a 340 millió éves gránitban, 250 méteres mélységben kialakított tárolókamrákba, amelyek a radioaktív hulladékot fogadják. A felszín alatti vezetésen kizárólag 18 éven felüliek vehetnek részt és május 6-ig szükséges jelentkezni a latogatas@rhk.hu e-mail címen, hiszen a látogatás szigorú feltételekhez kötött.