Elfogták a nyaralóba betörő faddi férfiakat

A tolnai rendőrök lefülelték azt a két faddi férfit, akik idén februárban egy Fadd-Domboriban lévő nyaralóból loptak el számos értéket – adta hírül a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság. Egy dunaszentgyörgyi férfi február 22-én tett feljelentést, mert a Fadd-Domboriban lévő nyaralójába betörtek és onnan elloptak egy csónakmotort, egy hifitornyot és egy akkumulátortöltőt, mellyel 230.000.- forint kára keletkezett. Az ügyben a Tolnai Rendőrőrs munkatársai széleskörű adatgyűjtésbe kezdtek. A nyomozás során két – egy 21 és egy 27 éves – faddi lakos került a látókörükbe. A két férfi lakásán március 17-én kutatást is tartottak. A tolvajokat előállították, és lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A 21 éves elkövető beismerte tettüket. Társa nem tett vallomást. A rendőrök az ellopott tárgyakat is megtalálták, melyeket lefoglaltak.