Novovoronyezsi tanulmányútra pályázhatnak paksi középiskolások

Paks Város Önkormányzata 2017 óta a Klímabarát Települések Szövetségének tagja, kiemelt figyelmet fordít a környezettudatosságra. A városvezetés fontos feladatának tartja a környezettudatosságra való nevelést is, ezért az orosz testvérvárossal, Novovoronyezzsel együttműködésben, a paksi és a novovoronyezsi középiskolás diákok számára egy nemzetközi ifjúsági környezetvédelmi konferenciát szervez. Tervek szerint Paks városát 10 fős, pályázati úton kiválasztott középiskolás diák képviseli. A 10 napos tanulmányút egy záró konferenciával ér véget.  A program keretén belül a diákok 3 napot tölthetnek Moszkvában, ahol látogatást tesznek a Moszkvai Energetikai Egyetemen, majd a Rosenergoatom moszkvai bázisára is kirándulnak. Ezt követően Novovoronyezsi BOBROV kutatóintézet munkájába tehetnek betekintést az ökológia iránt fokozott érdeklődést tanúsító gyerekek. A program kapcsán meglátogatják a novovoronyezsi energetikai középiskolát, majd a tanulmányút zárásaként részt vesznek a nemzetközi ifjúsági ökológiai konferencián, ahol az önkormányzat pályázataként kiírt és zsűrizett előadásukat prezentálják a konferencián résztvevő közel 120 diáktársuk előtt. A négy paksi középiskolából a 10 legjobb pályázó jutalma, hogy részt vehet a májusban tartandó 10 napos novovoronyezsi ifjúsági környezetvédelmi konferencián. A pályázatnak tartalmaznia kell egy 4 oldalas esszét, és egy PPT előadásanyagot. A pályázati anyagot hét, atomerőművel kapcsolatos témakör egyikében lehet elkészíteni. A pályamunkák beküldési határideje: március 10. A pályázatokat elektronikus úton, a ruff.ferenc@paks.hu e-mail címre lehet eljuttatni.