Díjat adtak át Dunaföldváron

Dunaföldváron csütörtökön este tartották a Magyar Kultúra Napi ünnepséget.  A településen már 14 éves hagyomány, hogy jutalmat adnak át ezen a napon. Idén az elismerést Szászvári Józsefné nyugalmazott pedagógus kapta, akinek munkáját 2010-ben Dunaföldvárért Emlékéremmel ismerte el a város, most pedig Dunaföldvár kulturális életében kifejtett tevékenységéért tüntették ki.  Horváth Zsolt polgármester és Pataki Dezső a Dunaföldvár Kultúrájáért Alapítvány kuratóriumának elnöke adták át az elismerést. Szászvári Józsefné 35 éven át a Dunaföldvári általános iskolában tanított. Nyugdíjas éveiben belevette magát a közéletbe. Aktívan részt vett a Helytörténeti Klub munkájában, és rendszeresen ír a helyi lapban. Mindamellett hogy számtalan cikk, kiadvány jegyzi a nevét, újabban régi városi fotók gyűjtését is végzi, de ő maga is készít fotókat. Szászvári Józsefné az Életrajzok és arcképek Dunaföldvár múltjából című két kötet egyik szerzője, fő műve a Beszédes József és Dunaföldvár című kötet, melyet több évi kutatómunka után vehettek kezükbe az olvasók.

Szászvári Józsefné