Japán mester segíti Pupp Réka felkészülését

Az Atomerőmű Sportegyesület edzője Braun Ákos női -, míg Ungvári Miklós férfi szövetségi kapitánykét vág bele a következő olimpiai ciklusba. Munkájukat a japán mester Murakami Kijosi felügyeli. A válogatott keret felkészülése zömébe a dunavarsányi edzőtáborban zajlik. Az edzéssel töltött hetek feladatairól és az új típusú edzésmetodikáról Pupp Réka, olimpiai ötödik helyezett nyilatkozott az ASE honlapján.”Tavaly decemberben érkezett a japán mester Magyarországra. Három egybefüggő napot edzünk általában a válogatottal. Hétfőn Pakson kezdjük a hetet két edzéssel, ami rendszerint egy reggeli földharcból és egy délutáni kondiedzésből áll. Ezt követően utazunk Dunavarsányba, ahol keddtől csütörtökig vagyunk. Az első félévet egyfajta összeszokási fázisként kell értelmeznünk és a legfőbb cél a magyar válogatottban a csapategység kialakulása kell legyen. Természetesen lesznek versenyek, én például február elején a párizsi Grand Slam-en indulok, de az igazán kiváló sportformát majd csak a nyári budapesti Grand Slam-en várja tőlünk a szakvezető” – fogalmazott a paksi versenyző.