Meghatározó évet zárt 2021-ben Györköny, hiszen régi, nagy vágyaik közül teljesült három is – mondta el rádiónknak Braun Zoltán polgármester. Sportcsarnokuk megépült, amelyre JETA pályázat, Miniszterelnökségi és saját önkormányzati forrásból valósult meg.
Tavaly terület megvásárlásoknak köszönhetően 5,5 hektár területük lett gazdasági övezetben, amelyet idén értékesíteni szeretnének. Ennek köszönhetően reményeik szerint még komolyabb adóerőképességre tehetnek szert a jövőben.
Több utat, járdát sikerült megújítaniuk, illetve a sportcsarnok környezetében található járdákat és utakat rakták rendbe. Hivataluk épületét is sikerült energetikailag korszerűsíteni 2021-ben.
