A magyar Vajda-Papír beruházásában 19 ezer négyzetméteres új gyáregységgel teremti meg a hazai papíralapanyag gyártást Dunaföldváron – olvasható a Magyar Építők oldalán. Megkezdődtek a második ütem munkálatai a Tolna megyében található, a világ egyik legmodernebb higiéniai papírüzemének fejlesztései. A beruházásnak köszönhetően triplázza alappapír-gyártási kapacitását a Vajda-Papír dunaföldvári telephelyén. A gyárbővítés épületalapozási projektje idén júliusban kezdődött, és aSTRABAG Generálépítő Kft. generálkivitelezésében valósul meg. A szerkezetépítés feladatait a STRABAG szerkezetépítési részlege mellett alvállalkozóként a CLC-Construct Kft. végzi el. A 16 milliárd forintos projekt célja a kapacitásbővítés és a cég teljes alapanyag ellátásának biztosítása, amely stratégiai előnyt jelent a vállalatcsoport számára. A teljes komplexumban már több projektelem is elkészült, köztük az alappapír-raktár és a cellulóz tárolási- és előkészítési területek is. Hasonlóan a már meglévő üzemterületekhez, az újonnan épülő épületegyüttes is több épületelemből fog állni, amelyek kivitelezése összetett feladatot jelent a szakemberek számára. A dunaföldvári gyárat 2018-ban adták át, melynek a fejlesztésén és bővítésén a nyitás óta dolgoznak. A 600 munkahelyet megvédő és 50 új munkahelyet teremtő beruházáshoz a kormány 5,5 milliárd forintos támogatást nyújt a Nagyvállalati Beruházási Támogatási Program keretében.
