Dunaföldváron advent idején a Várban várják már második éve a városlakókat. A nyirkos, esős és ködös idő ellenére sokan kilátogattak a második adventi gyertyagyújtásra, melyet Horváth Zsolt polgármester végzett el.
Vasárnaponként helyi csoportok lépnek fel és árusok kínálják portékáikat, valamint egy helyi szervezet megvendégeli az ünneplőket. Ezúttal a Sárga Pincésgödör Egyesület forró italt, lilahagymás zsíros kenyeret, pogácsát, sült tököt és pálinkát kínált. Horváth Zsolt polgármester szerint fontos hogy a rohanó világban tudjunk megállni, egy forraltbor vagy tea mellett a barátokkal beszélgetni. A várban felállított adventi vásárba a helyiek kihozták kézműves portékáikat, melyre a polgármester nagyon büszke.
Dec.12-én vasárnap délután 5 órakor lesz a harmadik gyertyagyújtás Dunaföldváron a várban. Áldást mond Szabó Oszkár katolikus plébános. Barodi Tánculat, Magyar László Gimnázium diákjai és Levendula tánccsoport ad műsort. Moon River Acoustic Trió karácsonyi koncertjére is sor kerül, de lesz fényfestés is. A vendéglátásról a Szent Rókus Borlovagrend és a Duna túra egyesület gondoskodik.
