Kiváló eredménnyel zárt csehországban az ASE két versenyzője

Szeptember közepén a csehországi Rasice kapta meg az Olimpiai Reménységek Versenye rendezésének jogát, ahol 36 ország 2004 és 2006 között született versenyzői mérték össze erejüket kajak-kenuban. Az Atomerőmű SE versenyzője, a 2005-ös születésű, tehát még serdülő Juhász István egy héttel korábban az ifjúsági világbajnokság kenu négyesének tagjaként ért be negyedik helyen, Racicében egy párosszáma volt Lugosi Gergellyel, 500 méteren. Magabiztosan versenyezve, meggyőző fölénnyel kerültek a döntőbe, ahol megalkuvást nem ismerve utasították maguk mögé a nemzetközi mezőnyt. A 2004-es születésű paksi versenyző, Kertész Gréta kimaxolta az 500 métert, ami a női mezőny legsűrűbb távja, egyesben, párosban és négyesben is keresztülverekedte magát az előcsatározásokon, egyesben egy parádés ezüstöt szerzett, párosban és négyesben azonban csak a hátát nézték az ellenfelek, mindkét számban a győztes egység tagja volt. Vasárnap ott folytatta Gréta, ahol szombaton abbahagyta, 200 méteren párosban és négyesben is aranyérmet nyert – olvasható a klub honlapján.