Egyhangú döntéssel, öt igen szavazattal támogatta a Kerékpárosbarát Szekszárd elnevezésű projekt megvalósítását a Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság – olvasható a megyeszékhely weboldalán. Ez az a program, melynek megvalósulása esetén észak-déli irányban lényegében biztonságosan átjárhatóvá válna a város a biciklisek számára és elérhetővé válna a Sió part is, ahol a „Sió projekt” keretében a megye turisztikai nagyberuházása zajlik. A bicikliút hálózat négy ütemben valósulhat meg. A közbeszerzési eljárás már lezárás alatt van, a nyertes kivitelezővel szerződéskötés előtt áll az önkormányzat. Jó esetben rövid időn belül indulhatna a kivitelezés, csakhogy az elnyert 410 milliós támogatás ennél a beruházásnál is kevés. Emiatt a tervek szerint többlettámogatási igényt nyújt be az önkormányzat.
