Embercsempészés gyanúja merült fel a baleset kapcsán

Július 24-én délután 4 óra körül az M6-os autópálya, Budapest felé vezető oldalán, a 131-es kilométerszelvény közelében halálos kimenetelű baleset történt – adta hírül a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság. Ezt megelőzően, egy magyar rendszámú személygépkocsi vezetője a hatósági jelzés ellenére nem állt meg, az intézkedés alól kivonta magát. A sofőr önmagát és másokat veszélyeztetve közlekedett az autópályán, de elveszítette uralmát a járműve felett és a szalagkorlátot átszakítva az árokba csapódott. A balesetben négy ember életét vesztette, három másik sérültet mentőhelikopterrel kórházba szállítottak. A baleset körülményeit a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja. Az esettel kapcsolatban embercsempészés bűntett gyanúja is felmerült, melyet a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága jelenleg is vizsgál.