Az OAH is bemutatkozott az Műszaki Egyetem rendezvényén

Az OAH is bemutatkozott a fiatal mérnök hallgatóknak a BME rendezvényén – olvasható a hivatal honlapján. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Nukleáris Technikai Intézete 2021. május 18-án a szakirány választása előtt álló, energetikai mérnök hallgatók számára online tájékoztatót szervezett atomenergetika témakörben. Az OAH mellett többek között az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., a Paks II Atomerőmű Zrt., az RHK Kft., az Energiatudományi Kutatóközpont is részt vett az eseményen. A meghívott cégek és intézmények képviselői egy-egy rövid előadás keretén belül mutatták be, hogy mivel foglalkoznak, milyen kvalitású kollégákat keresnek, és milyen lehetőségei vannak a hozzájuk jelentkező, frissen végzett mérnöknek. Az OAH a magyar nukleáris hatóságként nemcsak azért tartotta fontosnak a rendezvényen való részvételt, mert a jövő szakemberei megismerhetik a hivatal célkitűzéseit, feladatát és működését, hanem mert a megnövekedett jogkörök és feladatok miatt továbbra is várja műszaki szakemberek jelentkezését.