Fejleszti az utakat Tolna

Idén is pályázik belterületi utak felújítására a tolnai önkormányzat – írja a teol. Sikeres pályázat esetén három újabb utca útburkolata újulhat meg: Mözsön az Alkotmány utca–Béri Balogh utca és Széchenyi utca közötti szakasza; Mözsön a Petőfi Sándor utca; Tolnán a Babits utca–Radnóti utca és Erkel Ferenc utca közötti szakasza. A projekt becsült költsége bruttó 35,8 millió forint. A támogatás 65 százalékos, azaz a városnak 23,3 millió forintos pályázati támogatás igénylése mellett 12,5 millió forint saját erőt kell biztosítania. Mint arról korábban hírt adtunk, a múlt évben közel huszonötmillió forint támogatást nyert a tolnai önkormányzat útfelújításra, ugyanezen a pályázaton. A tavaly elnyert forrásból és az önkormányzati önerőből idén a Mező utca egy részét, illetve a Mező–Avar–Sport utca kereszteződését, valamint a Tompa és a Bethlen Gábor utca egy-egy szakaszát fogják felújítani.