Fejlesztések történtek a szekszárdi szakközépiskolában

Jelentősen fejlődtek a Szépészeti ágazat gyakorlati oktatásának feltételei a Tolna Megyei Szakképzési Centrum Ady Endre Technikum és Kollégiumban – olvasható az intézmény honlapján. A tavaly elindított beruházás révén az iskola négy tantermet tudott berendezni, átalakítani úgy, hogy azok megfeleljenek a 21. század szakmai oktatás követelményeinek. Amint a diákok visszatérnek az iskolába, egy-egy teljesen felújított tanműhelyt vehetnek birtokba. A fejlesztés magában foglalta három terem felújítását, új bútorok, valamint a legmodernebb technikai eszközök beszerzését is. Mindezek mellett az iskola két levegőfertőtlenítő berendezést is beszereltetett, amelyek oktatás közben működnek, gondoskodva a tanulók egészségének védelméről. A felújított tanműhelyek kiváló feltételeket biztosítanak a tanulók versenyfelkészítéséhez, de továbbképzéseknek is helyet adhatnak.