Oktatási komplexum épül Tamásiban

Katolikus negyed születik Tamásiban óvodával, általános iskolával, gimnáziummal és tornacsarnokkal – olvasható a TEOL oldalán. A gimnázium 2015-ben a katolikus egyház fenntartásába került. Az óvoda 2016-ban, az általános iskola alsó tagozata pedig egy évvel később kezdte meg működését. Idén szeptembertől már felső tagozat is indul ötödikesekkel. Összesen 650 gyerek tanulhat majd a megújult intézményben, az óvodától a nyolcosztályos gimnáziumig, a közel 3.5 milliárd forintos fejlesztés eredményeként. Erősségük az informatikai és a nyelvi képzés lesz, mindehhez folyamatosan fejlesztik az infrastruktúrát és a humán erőforrást. A gimnázium szomszédságában új általános iskola épül, melynek tervei lassan elkészülnek, aztán új tornacsarnokot és új óvodát is kap a komplexum, melyet már most katolikus negyednek neveznek.  A projekt megvalósításához a város nyerte a pályázati pénzt, de az új püspök is maximálisan támogatja.