Megújul a templom Tamásiban

Felújítják az evangélikus templombelsőt Tamásiban mintegy 3,5 millió forintból. A munkálatok várhatóan az év végéig befejeződnek – adta hírül a TEOL. A külső tatarozást már korábban elvégezték körülbelül ugyanekkora összeget fordítva rá. Támogatást kaptak az egyházmegyétől, az önkormányzattól és vállalkozóktól is. A gyülekezet vezetője, Győri János szerint saját erőből nem lennének képesek megoldani. A tamási evangélikusoknak még helyben lakó lelkészük sincs. A tolnai Jámborné Szabados Regina jár hozzájuk istentiszteleteket tartani, már amikor a járványhelyzet engedi. A parókia rendelkezésre áll, de üres. Működési támogatást ugyan kapnak a kisgyülekezetek, de valamennyi önerő mégiscsak kell.