Paksi siker az utánpótlásban

Az U18-as labdarúgó válogatott ezen a héten összetartáson vett részt, melynek keretén belül kétszer is felkészülési mérkőzést vívott a román válogatott ellen – olvasható a klub honlapján. Az első, keddi összecsapáson 1-0-s félidőt követően, 1-1-es végeredmény született Balmazújvárosban. A klub számára azonban sokkal izgalmasabbra és büszkébbre sikeredett a második megmérettetés. Debrecenben már két paksi játékos is szerepet kapott Tímár Krisztián szövetségi edzőtől, Szendrei és Debreceni kezdőként bizonyíthatott. A folyamatosan egyre több NB I-es játékpercet kapó fiatalok pedig éltek a lehetőséggel. Szendrei még az első félidőben két gólt lőtt, mint később kiderült, második találata egyúttal győzelmet ért.