Önkéntesként segít Steinbach Luca

A tolnai Steinbach Luca úgy döntött önkéntes alapon részt vesz a covid elleni küzdelemben. Luca egyébként is orvosi pályára készül, elmondása szerint nem ő az egyetlen a családban. Ezért is volt könnyű döntés számára, hogy önkéntesen segít a tesztelésben. Elsőéves hallgató a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán, ahol jelentkezni lehetett a feladatra. Az önkénteskedést január elején kezdte, miután a vizsgái java részével végzett. Eddig összesen két hetet segédkezett, de mint mondja, a tesztelésnek is meg van a maga szépsége, és a munka nagyon tetszik neki, így most hogy az utolsó vizsgával is végzett, szeretné folytatni az önkénteskedést.

Steinbach Luca

Luca először ijesztőnek találta a tesztelés elvégzését, hiszen nem szeretett volna senkit bántani, de hamar ráérzett arra, hogy nyugtassa meg a pácienseket a mintavétel előtt. Mint mondta a legfurcsább az, amilyen módon veszik a mintát, ez nem egy megszokott dolog a mindennapokban, de Luca szerint hamar bele lehet jönni.

Steinbach Luca