Több beruházás is megvalósult tavaly a paksi 8. körzetben

A 8-as számú választókörzet két részönkormányzatot ölel fel, így a dunakömlődi településrészi önkormányzat és a külső városrészek településrészi önkormányzat – melyhez Biritó, Gyapa, Cseresznyés és Csámpa tartozik. Ennek a körzetnek Spiesz József az önkormányzati képviselője. A városvezetés tavaly duplájára emelte a keretösszegét a településrészi önkormányzatoknak, így 20-20 millió forintból gazdálkodhattak. Ebből rendezvényeket, kisebb beruházásokat terveztek. A pandémia miatt azonban a múlt évi rendezvénykeret nem lett elköltve.

Spiesz József

Lehetőségük nyílt közösségi terek felújítására pályázni, ennek megvalósítására tavasszal lesz mód. Játszótér felújítás valósult meg Dunakömlődön és Gyapán is, valamint a gyapai közösségi ház az Önkormányzat tulajdonába kerül. Dunakömlődön a Szabadság út végén több mint 1 km hosszan a csapadékvíz elvezető árok kitisztítása megtörtént valamint ovifoci pálya építése kezdődött meg. Továbbá törtbeton út is készült a zártkertek irányába az ottlakók kérésére. Képviselői keretét Gyapán szerette volna elkölteni Spiesz József, ugyanis két gyalogátkelőhelyet terveztek az elkészült új útburkolatra, de ehhez nem járult hozzá a Közútkezelő, így Dunakömlődre kerül a pénz.

Spiesz József

Az idei év tervei között szerepel a dunakömlődi óvoda bővítésének a terveztetése, mivel egyre többen költöznek ki a településrészre, így folyamatosan nő a gyermeklétszám. A gyapai közösségi ház felújításának a terveztetése is 2021 feladatai között van.