A PTE pályázatát támogatásra érdemesnek találták az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatalánál

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Állam- és Jogtudományi Kara (ÁJK) és a PTE Nemzetközi Igazgatóságának közös pályázatát támogatásra érdemesnek találták az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatalánál – derült ki a napokban egy, az egyetemhez érkezett hivatalos dokumentumból. A benyújtott pályázatok magas száma jól jelzi, milyen hatalmas verseny volt ebben a rendkívül fontos, kiemelt témakörben.„69 országból összesen 227 pályázatot adtak be a különböző felsőoktatási intézmények, melyek közül mindösszesen négyet választottak ki az ENSZ hivatalánál. Ebbe a szűk elitbe került be a Pécsi Tudományegyetem pályázata” – hangsúlyozta Tarrósy István, a PTE Nemzetközi Igazgatóságának vezetője. Tekintettel a koronavírus-járványra, elsősorban online térben kell megvalósítani a projektet. „A projekt arra vállalkozik, hogy az ENSZ hivatala által kidolgozott egyetemi tananyagokról egyeztessen a tágan értelmezett térségünkben működő nemzetközi partneregyetemekkel olyan kiemelt témakörökben, mint kiberbűnözés, szervezett bűnözés, emberkereskedelem és embercsempészet, terrorizmus elleni küzdelem, bűnmegelőzés és igazságszolgáltatás – mindez nemzetközi jogi és uniós jogi kontextusban.” – avatott be a részletekbe Mohay Ágoston, a pécsi jogi kar nemzetköziesítésért felelős dékánhelyettese, a projekt szakmai vezetője. A pályázat központi eleme egy háromnapos online workshop lesz november 4-6. között, ahol egy-egy felkért szakértő tart előadást a projekt témaköreiben, majd kerekasztal jelleggel a meghívott partneregyetemek képviselőivel egyeztetnek arról, hogy náluk hogyan hasznosítják vagy hasznosíthatnák az oktatásban a kapcsolódó tananyagokat.