Fejlődik Madocsa

Óvodájuk részleges felújítása, valamint az intézmény fűtésének modernizációja megtörtént, a beruházáshoz kapcsolódó ellenőrzések lezárultak. A 30 millió forintos fejlesztés a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítványnál elnyert forrásból valósult meg. Baksa Ferenc polgármester továbbá beszámolt a Magyar Falu Program keretében elnyert sikeres pályázatokról is. Ennek köszönhetően közel 13 millió forint összegből bővítették eszközeiket, így belterületi, közterületi karbantartásra szolgáló gépeket szerezhettek be: traktort, pótkocsit, rézsűvágót, valamint hótolót. Belügyminisztériumi forrásnak köszönhetően az Első utca kapott új útburkolatot, amelyre több szempontból is nagy szüksége volt a településnek.

Baksa Ferenc

Madocsán hamarosan mini bölcsőde nyílik. Annak megvalósítására egy 2019-ben elnyert TOP-os forrás ad lehetőséget. A kivitelezés már folyik, ha minden a tervek szerint alakul, akkor február végén, március elején átadásra kerülhet az épület. Művelődési házuk fűtését korszerűsítik a Magyar Falu Programnak köszönhetően, valamint a klímák felszerelésének köszönhetően a jövőben még komfortosabban tarthatják rendezvényeiket. A TEIT-en keresztül továbbá támogatást kaptak művelődési házuk villanyvezetékeinek rekonstrukciójára.