Indulhat a szüret

A szekszárdi borvidéken augusztus elsejével hivatalosan megkezdődött a szüret, a tolnai borvidéken pedig augusztus tizedikével indulhat a szőlő szedése-tette közzé a Teol.hu. A szőlőtermelők már most próbálnak szerződést kötni, az árak a tavalyihoz hasonlóak, bár tavaly is már – az előző évekhez képest – alacsonyak voltak. A szekszárdi borvidéken a hegyközségi tagok a napokban kaptak arról értesítést, a hegyközségi tanács ülésén arról döntöttek, hogy a 2020. évi szüreti időpont kezdeti dátuma augusztus elseje. A legkorábbi szőlőfajtákat kezdik szedni a gazdák, így a turánt, a csabagyöngyét, a favoritot, ami részben csemegeszőlő is, majd később az oportót. A tolnai borvidéken pedig az Irsai Olivért, cserszegi fűszerest. Az idén a kínálat nagyobb, mint a kereslet, és ez önmagában meghatározza a szőlőárakat. Az idén a koronavírus-járvány miatt szinte minden étterem, kocsma bezárt több hónapra, így a borászatok a szokott ütemben nem tudták a boraikat értékesíteni. Emiatt a pincékben, hordókban a szokásosnál nagyobb a borkészlet.