Gazdasági programot hirdetett Gyönk

Helyi kis-és középvállalkozásokkal erősíti a település gazdaságát Gyönk – írja a teol.hu. Mostanra már elérhető a település gazdasági programja a város honlapján, amely le is tölthető. Abban szerepel, az önkormányzat alapvető célja, hogy javítsa a polgárok életkörülményeit, életminőségét. Mindezt a város épületeinek, közterületeinek karbantartásával, szépítésével és a városi infrastruktúra fejlesztésével, a közszolgáltatások színvonalának emelésével szeretnék elérni. Gyönk gazdasági alapját a helyi kis- és közepes vállalkozásokra támaszkodva erősítenék, a város turisztikai vonzerejét pedig a már meglévő helyi értékek nyújtotta potenciált kihasználva, a német nemzetiségi hagyományokra támaszkodva. A fejlesztési elképzeléseik között szerepel például a városközpont teljes rehabilitációja, a település csapadékvízének három ütemű fejlesztése, valamint városüzemeltetési eszközök beszerzése.