Módosul a forgalmi rend Tolnán

Még az idén számos helyen módosulhat Tolna közlekedési forgalmi rendje – írja a teol.hu. – A célunk a biztonságos, gyors, zavartalan és állagmegóvó közlekedési feltételek megteremtése – mondta Berta Zoltán, Tolna alpolgármestere a város forgalmi rendjének tervezett átfogó módosításáról szóló lakossági tájékoztatón, a tolnai MAG-Házban. Tavaly a helyi képviselő-testület egy szakemberekből, képviselőkből álló munkacsoportot hozott létre a település forgalmi rendjének felülvizsgálatára. A munkacsoport helyszíni bejárások során tételesen megvizsgálta a városi közlekedés rendjét, majd – figyelembe véve a lakossági jelzéseket is – megtette javaslatait a módosításokra. Összesen több mint ötven változtatási elképzelés született. A képviselő-testület szeptemberben dönt az új forgalmi rendről, amit még a tél előtt bevezetnek. Az alpolgármester hangsúlyozta, az új szabályokat folyamatosan vizsgálják majd, ami nem válik be, azt módosítják.