Bántalmazta élettársát a szekszárdi férfi

A szekszárdi egyenruhások elfogták és előállították azt a 33 éves helyi férfit, aki az elmúlt hónapokban rendszeresen verte és megalázta élettársát – közölte a Tolna megyei Rendőr-főkapitányság. Május 18-án hétfőn érkezett a rendőrségre a bejelentés, hogy Szekszárdon egy nőt egy lakásban fogva tartanak. Az egyenruhások azonnal a helyszínre érkeztek, ahol az adatgyűjtés során kiderült, hogy a családi házban egy helyi férfi és 33 éves budapesti élettársa élnek. A rendőrök kiérkezésekor az ingatlanból egy nő kiabálva kért segítséget. A járőrök a lakásban elfogtak egy 33 éves férfit, aki az intézkedés során is folyamatosan agresszíven viselkedett. A beszerzett adatok, és a korábbi tapasztalatok alapján a nyomozók megállapították, hogy a nőt ugyan nem tartotta fogva élettársa, a személyi szabadságában sem korlátozta őt, azonban folyamatosan bántalmazta mind fizikálisan, mind lelkileg. A személyt előállították a rendőrségre, ahol gyanúsítottként hallgatták ki könnyű testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A helyszíni adatgyűjtések és kihallgatások során kiderült, hogy a férfi 2020. február vége óta él a budapesti nővel egy háztartásban, akivel az elmúlt hónapokban rendszeresen veszekedett, és az asszonyt folyamatosan bántalmazta is. Az ügyben a további eljárást a Szekszárdi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályán folytatják.