Pályázati forrásokból fejlesztenének

A meglévő forrásokból hajták végre a fejlesztéseket Tevelen – írja a teol.hu. A portálnak többek között arról számolt be a település polgármestere, hogy az óvodai és iskolai felügyeletet is tudják biztosítani azoknak, akik igénylik. Fazekas Attila hozzátette, általában két-három gyermekre vigyáznak az óvodai nevelők, a konyha is üzemel a településen, így az időseknek is ki tudják szállítani az ételeket. A közfoglalkoztatottak segítenek a hatvanöt év felettieknek a bevásárlásban, gyógyszerek kiváltásában is, ha ezt jelzik az önkormányzatnak. A településvezető arról szintén szót ejtett, hogy a teveliek a veszélyhelyzetben fegyelmezetten viselkednek, ezért nem volt szükség az elmúlt hetekben az általános szabályok helyi szigorítására. Fazekas Attila szerint mivel a kormány a közteherviselés jegyében elvonta a településtől a gépjárműadót, önrészes pályázatokban nem gondolkodhatnak. A Magyar Falu Program viszont száz százalékos finanszírozású, így ezekbe bátran belevágnának. A településnek június 1-től lesz háziorvosa, ezért szolgálati lakás építésére nyújtott be pályázatot. Szintén a Magyar Falu Program révén építene utat, járdát az önkormányzat, de egy, a művelődési házat érintő közösségfejlesztő igényt is elkészített a község, valamint egy játszótér fejlesztésről szólót is. Ez utóbbi elsősorban bővítést, emellett némi felújítást jelentene. A játékokat körbekerítenék a polgármester elmondása szerint. Azt is elmondta, hogy mivel Tevelen sok a zöld közterület, ennek rendben tartását szeretnék gépesíteni, erre szintén forrást igényelnek.