Számos pontban döntött Szabó Péter

Tizenhét pontban hozott döntést a képviselő testület hatáskörében eljárva Szabó Péter polgármester. Elfogadta a Paksi Fejlesztési és Vagyongazdálkodási Zrt. felügyelő bizottság jelentését a 2019. évi tevékenységről, továbbá a számviteli törvény szerinti beszámolóját, valamint a DC Dunakom Zrt. 2020. évi első negyedéves jelentését, és a támogatási szerződés időarányos teljesítését.

Szabó Péter

A Rendőrkapitányság beszámolója alapján örömmel emelte ki Szabó Péter, Paks továbbra is a béke szigete.

Szabó Péter

A Paksi Katasztrófavédelmi Kirendeltség is megtette beszámolóját, ami szintén javuló tendenciákat mutatott. A város döntést hozott a 2019. évre vonatkozó gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásának átfogó értékelésének elfogadása tekintetében. Módosították a 2020.évi közbeszerzési tervet, amelyre részben azért volt szükség, mert a PIP Nonprofit Kft. támogatási felhívására adtak be kérelmet útfelújítás kapcsán. Ennek köszönhetően a Liget utcában még idén megkezdődhetnek a kivitelezési munkák. A város ingatlanértékesítéséből befolyó forrásból pedig a Búzavirág utca felújítására kerülhet sor. A 2020. évi választókerületi céltartalék felhalmozására beérkezett javaslatokat is jóváhagyta Szabó Péter, így az 5-ös számú körzetben Kudorné Szanyi Katalin képviselő tartalék keretéből egy régi pad felújítására és egy új kihelyezésére is sor kerül. Ennek összköltsége 50 ezer forint.