Vidéken megkezdődött a lazítás időszaka

Újra beindulhat bizonyos szabályok mellett az élet a vidéken. A cukrászdák, éttermek teraszaira kikerültek az asztalok a székek. Van olyan üzlet, amelyik változatlanul zárva tart, és van olyan, amelyik eredeti nyitvatartása szerint tizenhét óráig vagy este fél hatig is fogadja a vásárlókat Szekszárdon és Pakson is egyaránt. Úgy tűnik óvatosak az emberek. A Teol.hu megtudta, hogy az áruk nem érkeznek meg az adott forgalmazókhoz, vagy csak nagyon késve. Szintén a vidéki településekre vonatkozik ugyanis, hogy megnyithatnak a kerthelyiségek, persze csak úgy, ha az asztalok között megfelelő védőtávolság van. Ennek megfelelően az elrendezés szinte mindenhol szellősebb, mint ahogy azt megszoktuk, és egyelőre ezekre a helyekre szintén igaz, hogy a helyben fogyasztó vendégek közül az első napon még kevesen találtak vissza a törzshelyükre.