Ki kelt az első fióka a bekamerázott gemenci feketególya-fészekben

A gemenci feketególya-pár egyik tagja 2020. március 3-án reggel 6:31-kor szállt le a bekamerázott gemenci fészekbe. Párja március 15-én érkezett meg. Március 23-án meg is jelent az első tojás, amit az egyik gólya kidobott a fészekből. Végül 3 tojás költését kezdték el a madarak, és a következő napokban remélhetőleg a maradék kettőből is kikelnek a fiókák-írja közleményben a a Gemenc Zrt. A teol.hu értesülése szerint ki kelt az első fióka a bekamerázott gemenci feketególya-fészekben. A cég finanszírozásával a Duna-Dráva Nemzeti Park, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület együttműködésével létrejött projektnek köszönhetően bárki élő internetes adásban lehetett tanúja az eseménynek.