Ingyenes szállást igényelhetnek a paksi egészségügyi dolgozók

Újabb segítséget nyújt az egészségügyi és a szociális területen dolgozóknak Paks Város Önkormányzata. Szabó Péter polgármester sajtótájékoztatón ismertette, hogy az elmúlt időszakban is több lépést tettek a veszélyhelyzetben helytállóknak. Így például az egészségügy és a szociális terület munkavállalói díjmentesen vehetik igénybe a tömegközlekedést, továbbá ingyen biztosítják akár otthonuk és munkahelyük között az utazást azok számára, akik igénylik. Biztosítja mindezt Paks, azért, hogy csökkentsék a megfertőződés lehetőségét, hiszen a veszélyhelyzetben az élvonalban tevékenykedők egészsége kiemelten fontos a városnak. Ezeket a lépéseket kiegészítve jelentette be azt az új lehetőséget számukra, amelynek köszönhetően a következő időszakban várható munkaterhet csökkentsék.

Szabó Péter

Azok a munkavállalók, akik ezzel a lehetőséggel szeretnének élni, jelezzék munkahelyük vezetőjének, Dr. Bodnár Imrének, Borbás Lászlónak vagy Kávási Brigittának, aki az önkormányzattal leegyeztetve tudja majd ezt a lehetőséget biztosítani munkavállalójuk számára.

Borítókép: unsplash