Számos projekt van folyamatban

Tartalmas őszi hónapokon van túl Paks. A városban számos beruházás zárult, vagy épp indult el. Szabó Péter polgármester rádiónknak számolt be a munkálatokról. A projektek részleteit megelőzően a város éves költségvetésének kérdéseire tért ki.

Szabó Péter

Szabó Péter elmondta, az ősz folyamán elkezdődött beruházásokat nem lehetne megvalósítani kizárólag önkormányzati önerőből, szükség van külső források bevonására. A polgármester többek között megemlítette a Gesztenyés utca felújításának, valamint a Központi Park átépítésének fontosságát. Hangsúlyozta, nagyon régóta húzódó problémákat oldanak meg ezekkel a beruházásokkal. A polgármester kitért a Vácika utca kialakításának, fejlesztésének kérdésére is. Ezen a területen lényeges, hogy a lakosság és az önkormányzat között gördülékeny legyen az együttműködés. – tette hozzá Szabó Péter. Ugyanígy a többi fejlesztéssel, beruházással kapcsolatosan is hangsúlyozta, az észrevételekkel, ötletekkel, felvetésekkel keressék bizalommal az önkormányzat munkatársait.