RHK beszámoló a TEIT-nek

A TEIT 16 tagtelepülése teljeskörű információt kaptak az RHK Kft. összes fióktelepén történt idei munkálatokról, fejlesztésekről és a jövő terveiről a héten. Az elmúlt időszakban számos alkalommal találkozhattak a radioaktív hulladékkezelésben jeleskedő munkavállalókkal. Az RHK Kft. utolsó negyedéves tájékoztatóján Kereki Ferenc az RHK Kft. ügyvezető igazgatója beszámolt az elmúlt időszak eseményeiről. A Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tárolóban egy nemzetközi felülvizsgálatnak köszönhetően egy biztonságnövelő program keretében úgy határoztak, hogy az ott lévő hulladékokat kitermelik, újra kompaktálják, majd elhelyezik ismételten a tárolóban. Bátaapátiban a kis és közepes hulladékok elhelyezése történik. A földalatti tárolókban az egyes kamra telített, a kettes kamrára várják a hatóság engedélyét, miközben a hármas kamra technológiai rendszerének kiépítése megkezdődött, a szerződések előkészítése zajlik. Bodán továbbra is folynak a kutatások. A cél egy olyan terület kijelölése, amely egy esetleges mélygeológiai tároló kialakítására alkalmas így a nagyaktivitású radioaktív hulladékok végleges elhelyezése megvalósulhatna.  Bara László a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójáról adott összefoglaló képet.

Bara László

A társulás elnöke, Filvig Géza is összefoglalta a TEIT 2019-es mozgalmas évét.

Filvig Géza

Gáncs István, a TEIT alelnöke fontosnak tartja a megszerzett információkat, ismereteket továbbítani a lakosság felé.

Gáncs István