Így etesd a madarakat télen

17 napirendet tárgyaltak, amelyek között szerepelt a költségvetés módosítása immáron ötödik alkalommal, amelyre most technikai okokból került sor. Szabó Péter polgármester háromnegyed éves beszámolóját is megtette.

Szabó Péter

A Szervezeti Működési Szabályzat a jelenlegi formában került elfogadásra, de megegyezett a testület, hogy a későbbiekben egyeztetnek és megvitatják a PDF által felvetett pontokat is. Heringes Anita a PDF képviselője a változtatásban bízik.

Heringes Anita

Parázs vita alakult ki a tehermentesítő út nyomvonalával kapcsolatban is.

Szabó Péter

A német és roma nemzetiségi önkormányzatokkal kötött szerződések felülvizsgálata is megtörtént, amelyet az eddigiek szerint hagytak. A DC Dunakom Zrt. SzMSz-ét hagyta jóvá a testület, elfogadták a javadalmazási szabályzatot, a 2018-as évi beszámolót és a 2019-es évi üzleti terv módosítását is, amelyre a bérfejlesztés miatt volt szükség. Szabó Péter a testületen kialakult helyzettel kapcsolatban elmondta: a bizottsági ülések azért vannak, hogy ott az egyes napirendi pontokkal kapcsolatban ki tudják fejteni véleményeiket a tagok, és előkészítse az előterjesztést, úgy kerüljön a képviselő testület elé, hogy az észrevételek, kérdések beérkezzenek és arra az ülés során megkapják válaszaikat, majd dönteni tudjanak. Heringes Anita szerint nincs elég idő az előterjesztések alapos áttanulmányozására.

Heringes Anita