A villamosenergia termelés jövőjéről tartott előadást Kovács Pál államtitkár



A nukleáris villanytermelés jövője címmel tartott előadást Kovács Pál államtitkár az Energiapolitika 2000 Társulat által meghirdetett alkalmon. A megjelentek minden hónapban az energetika témaköréből hallhatnak egy-egy témáról többet. Kovács Pál ismertette az energiatermelés múltját, jelenét és azt a jövőt, amely a klíma megóvása érdekében kiemelten fontos. A napjainkban hozott döntések a jövő generációjára is kihatással vannak. A fosszilis energiahordozókkal kapcsolatos kérdések napjainkban kiemeltek: Milyen ütemben leszünk képesek helyettesíteni és mivel? és ha sikerül helyettesíteni, a következő kérdés, hogy milyen arányban alkalmazzuk az egyéb lehetőségeket.

Kovács Pál

A villamosenergia fogyasztás folyamatosan nő és a 70-es évekhez képest négyszeresére növekedett az energiatermelés. Az energia mixen belül az 1973-as adatokhoz képest a nukleáris részesedés 3 %-ról 10 %-ra nőtt, míg a vízerőműveké csökkent, megjelentek a vízalapú energiaforrások, a szén felhasználásának aránya némileg alacsonyabb, az olajé viszont drasztikusan csökkent, míg a földgáz jelentős teret nyert. A fogyasztási szokásainkat tekintve folyamatosan nő az energiaigény és egyre gyakrabban fordulnak elő csúcsterhelések, amelyek már nem csak a téli időszakban ismertek, hanem a nyári hónapokban is. Az importfüggőség elkerülése fontos – jegyezte meg Kovács Pál – ami miatt már napjainkban olyan energiastratégiát kell megtervezni és megvalósítani, ami a klímavédelmi célok elérése mellett teremt stabil energiaellátást Magyarországon. A megújulókkal kiegészítve az atomenergia nyújtja azt a lehetőséget, amivel biztosítani lehet hazánkban a biztonságos, szén-dioxidmentes, gazdaságos energiatermelést.