Rengeteg a hulladék a gázrobbanás után

Több mint 50 köbméter hulladék keletkezett az október 9-i szekszárdi gázrobbanás helyszínén. – közölte Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata. A szerencsétlenséget követően folyamatos a kármentesítés, a megbízott vállalkozó pedig előkészíti az ingatlant a felújításra. Helyi vállalkozókkal együttműködve közel 80 helyszínen, lakásban vagy lépcsőházban befedték ideiglenesen a kirobbant üvegfelületeket. A gázrobbanásban érintettek közül eddig hét sérült ingatlanból kértek önkormányzati lakásban elhelyezést. Az azonnali kármentesítést követően több mint 50 köbméter – jelentős részben üveg – hulladékot szállított el az Alisca Terra Nkft. a helyszínről. A gázrobbanást követően összesen huszonkilenc lakás vált pillanatnyilag lakhatatlanná. A szekszárdi Vagyonkezelő Kft. azonnal tizenhárom önkormányzati ingatlant tett költözhetővé a lakásukat elhagyni kényszerülő tulajdonosok számára. Az Alisca Bau Zrt. október 21-én kezdte meg az épület kármentesítését, helyreállítását. A munkák időtartamát nem lehet előre megbecsülni. Minden érintett bízik benne, hogy a lakók minél előbb visszaköltözhetnek majd otthonukba. A statikusok általi felmérés és a szakmai egyeztetések biztatóak az épületek helyreállításának esélyeit nézve. – áll a városvezetés közleményében.