Egy milliárd forint sorsáról döntöttek a héten tartott Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány kuratóriumi ülésén

Paks is sikeresen pályázott. Összesen 94 pályázat érkezett be, amelyek közül a Kuratórium 51-et részesített támogatásban – mondta el Kováts Balázs, az alapítvány szakértője.

Kováts Balázs

Nyolc gyermekintézmény és tizenegy közösségi létesítmény felújítására kerül sor és a szekszárdi kórház eszközbeszerzésére is forrást rendeltek. Továbbá járda- és kerékpárút felújításokra, csapadékvíz elvezetésre, megújuló energiák alkalmazására, és közösségi konyhák felújítására is sor kerül. Ezúttal a kiíráshoz képest 300 millióval nagyobb volt a benyújtott igénylések összege. Dr. Kovács Antal, a kuratóriumi elnöke szerint mindez azt mutatja, hogy a polgármesterek továbbra is lehetőséget látnak az alapítványban.

Dr. Kovács Antal

Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. által létrehozott és a Miniszterelnökség által támogatott alapítvány 47 település felzárkóztatását és azok életminőségének emelését tűzte ki célul.