Változik a csapat összetétele

Az Atomerőmű SE férfi kosárszakosztályának vezetőségének döntése szerint Frank Howard nem folytathatja piros-kék mezben. A Syracuse egyetemtől igazolt játékos 10 napos próbajátékon volt a csapatunknál. Vasárnap érkezik az új légiós, ugyanis egy éves szerződést kötött az ASE vezetősége Orlando Colemannel. Az amerikai légiós 1992-ben született Alabamában és a 2018-19-es szezonban került először Magyarországra. Tavaly 21 mérkőzésen lépett pályára a Jászberény színeiben és 17.3 pontot, 6.8 lepattanót és 1.2 gólpasszt átlagolt. A JKSE honlapján található cikkből kiderül, hogy Coleman tavaly ugrócsont sérülést szenvedett, amiből a rájátszásra nem sikerült felépülnie, azonban azóta sikeres rehabilitáción van túl és egészségesen vághat neki a következő szezonnak – immáron atomos szerelésben. Az új amerikai játékos vasárnap érkezik Paksra, így a következő héten már megkezdheti a felkészülést a csapattal.