A koronavírus, illetve az ezzel összefüggő Magyarországra kihirdetett veszélyhelyzet miatt a PAKS FM. a következő intézkedéseket hozta 2020. március 16-tól határozatlan ideig.
Belső szabályok:
– A rádióban a kollégák a szappan mellett kézfertőtlenítőt is használnak.
– A kollégák az eszközökkel (keverőpult, számítógépek klaviatúrája, egerek, telefonok stb.) csak védőkesztyűben dolgoznak.
– A PAKS FM. stúdiójában és szerkesztőségében egyszerre 5 főnél több személy nem tartózkodhat.
– A műsorgyártás átállt a telefonos interjúkra. A műsorok, magazinok nem fogadnak stúdióvendéget. A riporterek meghívásra (pl. sajtótájékoztató) mennek ki külső helyszínre interjút készíteni. Emellett a PAKS FM. fenntartja, hogy a Magyarországon elrendelt veszélyhelyzet alatt is vállalja külső helyszínen oknyomozó és tényfeltáró tudósítások és interjúk készítését, amennyiben ezzel a koronavírussal összefüggő témákban tudja segíteni, tájékoztatni friss, hiteles információkkal a hallgatókat.
– A PAKS FM. szerkesztőségi csapata 2020. március 17-től határozatlan ideig kizárólag online bonyolítja le a szerkesztőségi és szekció üléseket.
– A PAKS FM. bevezetett egy olyan belső kommunikációs vonalat, amelyen a stábtagok 24 órán keresztül kapcsolatban vannak egymással, és amely vonal minden stábtag számára átlátható információáramlást biztosít a korrekt és hiteles műsorszervezés és műsorgyártás érdekében.
Home office, home stúdió:
– A PAKS FM évek óta biztosítja kollégái számára a home office lehetőségét, kollégái számára biztosított a távelérés és ezt évek óta használják is.
– Az otthonról való interjúkészítés, vágás, szerkesztés, műsorgyártás megoldható. Azon kollégák számára, akik még nem rendelkeznek home stúdióval, a PAKS FM. vezetősége megkezdte az eszközök beszerzését (keverőpultok, mikrofonok stb.) és segít a kollégáknak a home stúdiók mielőbbi kiépítésében. A PAKS FM. vezetőségének célja, hogy kollégáinak folyamatosan, megszakítás és csökkentett munkarend bevezetése nélkül biztosítsa a munkalehetőséget családjaik és megélhetőségük érdekében, továbbá annak érdekében, hogy a Pakson és a vételkörzetben élők a lehető legtöbb helyi, országos és nemzetközi hírt, információt kapják meg a koronavírussal kapcsolatban.
– A PAKS FM. – bár nehezen, de egyetértésben a kollégával – meghozta azt a döntését, hogy Schuckert Józsefet Sukit, mint 65 év feletti kollégát – határozatlan időre felmentette a stúdiómunka alól. Így a PAKS FM. egyik legnépszerűbb műsora, a hétvégi Suki Koktél Suki zenei szerkesztésében, de más kollégák műsorvezetésében kerül adásba.
Külső kommunikáció, műsorkészítés, hallgatók tájékoztatása:
– A PAKS FM megerősíti, hogy a koronavírussal és a kialakult járványhelyzettel kapcsolatban csak hiteles forrásokból tájékozódik, a szerkesztő kollégák a legnagyobb körültekintéssel járnak el a hírek és információk beszerzését illetően.
A PAKS FM elsődleges információ forrásai:
https://www.facebook.com/koronavirus.gov.hu/
Továbbá az Operatív Törzs, Magyarország Kormánya, valamint a helyi önkormányzatok és intézmények hivatalos sajtótájékoztatói, közleményei, közlései.
– A PAKS FM. határozottan elhatárolódik minden olyan hangulatkeltéstől és hír kiadásától, amelyek pánikhangulatot generálnak, vagy épp ellenkezőleg, nem hangsúlyozzák kellőképpen a jelenlegi veszélyhelyzettel kapcsolatos megfelelő magatartásformát.
– A PAKS FM. az 5 és 22 óra között óránként hallható hírblokkjaiban jelentkezik a legfrissebb hírekkel, ezentúl az új, friss információikat „Rendkívüli hírek” elválasztó szignállal jelzi a hallgatók számára a zenék között.
Továbbá: a PAKS FM. 0-24 órában sugározza adását, így kész arra, hogy minden friss információt azonnal megosszon a hallgatóival.
A PAKS FM. koronavírussal kapcsolatos kiemelt tájékoztató magazinja a hétfőtől péntekig 5:30 órától 9:30 óráig jelentkező Élesztő című morning show, melyben a friss kül- és belpolitikai híreken kívül a lokál tartalomra fókuszál kiemelten, a helyi intézményvezetőket szólaltatja meg, a helyi intézkedéseket mutatja be.
– A PAKS FM. a Médiatörvénynek megfelelően archiválja adását, így az általa közzé tett információk ellenőrizhetők.
– A PAKS FM. 24 órás ügyelete rendelkezésre áll a hallgatók felé, hogy azon keresztül a hallgatók kérdéseket tegyenek fel. A kérdésekre a rendelkezésünkre álló hiteles információk alapján fogunk válaszolni.
Non-stop elérhetőségeink:
Telefon: +36 75/411-111
Sms/viber: +36 20/9411-001
Facebbok: https://www.facebook.com/paksfm96.3/
E-mail: info@paksfm.hu
Strasszer Andrea
ügyvezető
PAKS FM.