Bűnesetet rekonstruáltak a rendőrök Gerjenben

Egy korábbi bűncselekményt rekonstruáltak a rendőrök, amikor egy kisrepülőgépet vitt el a kalocsai repülőtérről, majd Gerjen határában kényszerleszállást hajtott végre egy 24 éves férfi – adta hírül a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság. Az eset még augusztus 29-én történt, amikor a férfi a Cessna típusú repülőgépet hátrahagyva az 512-es úton gyalogolt tovább, amikor egy autós megállt, hogy segítsen neki. A férfi azonban beült a kocsiba, és megpróbált elhajtani vele, amit végül sikerült megakadályozni. Az ügyben a Bács-Kiskun és a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság indított eljárást. A férfit kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették, jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll. November 2-án Gerjenben bizonyítási kísérletet tartottak, amelynek során a rendőrök az augusztus végi eseményeket rekonstruálták, ám a nyomozás tovább folytatódik – tájékoztatott a rendőrség.