Újabb mérkőzést nyert tegnap este az ASE🔊

A harmadik meccsen sem adtak esélyt a szépítésre a paksi kosarasok a Fehérvárnak, miután 116-78-ra hazai pályán is kiütötték a vendégeket. A találkozó első percétől kezdve az ASE uralta a parkettett, a félidőben már 37 pontot vertek az Albára. A második félidőben is tartották a 40 pont körüli előnyt a paksiak, így nem volt kérdés a végkimenetelt illetően. Pakson is triplazáport zúdítottak az Albára, akárcsak néhány nappal ezelőtt idegenben. A találkozó utáni sajtótájékoztatón Trewon Bluiett, aki 23 pontig jutott, és hat triplát szórt – így nyilatkozott.

Trewon Bluiett

A Szolnoki Olajbányász szintén 3:0 arányban lépett túl a Sopronon, így egy kis pihenő után májusban ellenük folytatódik a rájátszás. A döntőbe jutásért a párharc első meccse május 2-án lesz Szolnokon a Tiszaliget sportcsarnokban. A negyeddöntőben a Falco is lezárta 3:0 arányban a párharcát a Honvéd ellen. A Kaposvár-DEAC párharcban még folyik a küzdelem, a Kaposvár 2:1-re vezet.