Tolna vármegye útjain kedden öt anyagi káros baleset történt – adta hírül a rendőrség. Baleset történt az M6-os autópálya Pécs felé vezető oldalán, Dunaszentgyörgy térségében, szeptember 5-én nem sokkal délután három óra előtt. Egy kisteherautó vezetője közlekedett az autópályán Pécs felé, amikor elmondása szerint elaludt. Ekkor először nekiütközött a pályatesteket elválasztó szalagkorlátnak, ami miatt a jármű bal első kereke kiszakadt. Ezután a kisteherautó irányíthatatlanná vált, és továbbsodródott, majd újra a szalagkorlátnak csapódott. A balesetben a gépjármű vezetője nem sérült meg. A nap folyamán további négy anyagi káros baleset történt. Két esetben a parkolást rontotta el a balesetet okozó autó vezetője. Egy alkalommal két szemből érkező furgon ütközött, mert nem tartottak megfelelő oldaltávolságot egymástól, és a tükrük összeért. Egy ismeretlen járművel közlekedett ismeretlen sofőr, az M9-es autóút melletti szám nélküli murvás úton. A jármű vezetője feltehetően nem megfelelő sebességgel haladt, és nekiment az út melletti vadkerítésnek, mely megrongálódott. A sofőr adatai hátrahagyása nélkül elhajtott. A nap folyamán a tamási rendőrök Dúzson állítottak meg egy autóst. Az ellenőrzés alkalmával a szonda pozitív értéket mutatott a 39 éves iregszemcsei férfinél, ezért őt további mintavételre előállították. Vele szemben a Tamási Rendőrkaptányságon ittas járművezetés vétség miatt büntetőeljárás indult.