Az idei évben a Vármegyenapnak Tamási adott otthont. A házigazda szerep megtiszteltetésén túl a díjak közül két elismerés is a városba került – olvasható Tamási weboldalán. Babits Mihály díjban részesült az idén 20 éves Pántlika Néptánc Együttes, továbbá Tolna Vármegye Közszolgálatáért kitüntető díjat vehetett át Simonné Horváth Andrea a Tamási Polgármesteri Hivatal pénzügyi irodájának vezetője. 2003-ban – a Tamási Művelődési Központ és a Hagyományápolással Tamási Kultúrájáért Alapítvány együttműködésével – Tamásiban megalakult egy olyan közösség, mely a népi kultúra megőrzését, a hétköznapok és az ünnepek hagyományainak megélését, a néptánc tradíciójának továbbadását tűzte ki céljául. Az idei évben 20 éves évfordulóját ünneplő Pántlika néptánc együttes jelenleg 4 csoporttal, közel 100 fővel működik. Simonné Horváth Andrea 1997 óta a Tamási Polgármesteri Hivatal köztisztviselője. Pénzügyi osztályvezető-helyettesként kezdte meg munkáját, s erősítette a Pénzügyi Osztály szakmai színvonalát, majd 2008-ban osztályvezető megbízást kapott. Munkáját lelkiismeretesen végzi, folyamatosan képzi magát, s alkalmazkodik a folyton változó jogszabályi és informatikai környezethez. A legnehezebb pénzügyi helyzetben is megtalálta a lehető legjobb, leggazdaságosabb megoldást. Simonné Horváth Andreát a megbízható, pontos, fejlődésre törekvő, kreatív munkavégzése, kimagasló szakmai Ismeretei, segítőkészsége teszik kiemelkedővé és érdemessé a Tolna Vármegye Közszolgálatáért kitüntető díj adományozására.