A csütörtöki napon került sor a Paksi Atomerőmű és a TEIT, vagyis a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Területfejlesztési Társulás idei szerződésének aláírására. A TEIT és az Atomerőmű együttműködése több, mint 30 évre tekint vissza, így arra a kérdésre, hogy mit vár a TEIT idei munkájától, az Atomerőmű új vezérigazgatója, Horváth Péter János elmondta, hogy az eddigi teljesítményre számít.
Horváth Péter János
Filvig Géza, Kalocsa polgármestere, a TEIT elnöke azt hangsúlyozta, hogy nagyon örülnek, hogy a nehezebb gazdasági körülmények között is létrejöhetett az együttműködés, hiszen az Atomerőmű térségében lévő települések felé fontos a TEIT-en keresztüli tájékoztatás.
Filvig Géza
Az Atomerőmű az aláírt szerződés szerint 170 millió forinttal támogatja a TEIT térségben elvégzendő kommunikációs tevékenységét. Szabó Péter, Paks polgármestere azt hangsúlyozta, hogy a TEIT ellenőrző bizottságának nagyon fontos a munkája az itt élők számára.
Szabó Péter