Pénteken rendezte meg nyugdíjas búcsúztatóját a Paksi Atomerőmű. A Csengey Dénes Kulturális Központban szervezett eseményen Pekárik Géza, az atomerőmű vezérigazgatója ajándékok átadásával köszönte meg a több évtizednyi munkát az idén nyugdíjba vonult dolgozóknak. Rádiónknak az esemény kapcsán arról beszélt, hogy a nyugdíjba vonulás ugyanolyan mérföldkő az ember életében, mint a munkába lépés.
Pekárik Géza
Idén 68-an vonultak nyugdíjba az Atomerőműből, köztük Tárnok László – aki a Reaktor Osztályon technológusként dolgozott – elsősorban a munkahelyi közösséget emelte ki visszaemlékezésében.
Tárnok László
A közösség összetartó ereje mellett a munkaévek után a nyugdíjas időszaknak is örülhet az ember – mondta rádiónknak Futó Lászlóné, aki mint humánpolitikai előadó a Humán Szolgáltató Osztályról vonult nyugdíjba.
Futó Lászlóné