Ülésezett a dunaszentgyörgyi képviselő-testület

Rendkívüli ülést tartott Dunaszentgyörgy Község Önkormányzat Képviselő-testülete július 27-én, szerdán, melyen több téma is napirendre, megtárgyalásra került. A képviselő-testület az ülésen meghallgatta a Várdomb utcai óvodában zajló felújítás kivitelezőjét, aki részletes tájékoztatást adott a felmerült pótmunkákról. A meghallgatását követően a képviselők megerősítették, hogy a szükséges munkálatokat el kell végezni, az ehhez szükséges pénzügyi forrás rendelkezésre áll, azt biztosítja az önkormányzat. A képviselő-testület további döntése alapján a település kulturális életének még mozgalmasabbá, változatosabbá tétele érdekében augusztus 1. napjától egy jó referenciával rendelkező, tapasztalt művelődésszervező kerül alkalmazásra. Az ülésen megtárgyalásra került a Paksi Többcélú Kistérségi Társulás előterjesztése is, ami bemutatta, hogy a házi segítségnyújtás térítési díjának nagymértékű emelésére lenne szükség. A képviselő-testület úgy határozott, hogy nem hajt végre nagy mértékű emelést, de egy mérsékelten megemelt új díjat állapított meg. Az ülés utolsó részében az októberi Falunap programjának tervezetét ismertette a szervezéssel megbízott dr. Gyöngyösi Petra képviselő asszony, mely során részletesen tájékoztatta a képviselőket a tervezett programokról, eseményekről – olvasható a település közösségi oldalán.